A Hargita hegylánc védett területeinek a legnagyobbika a Lucs-tőzegláp a Nagykő-Bükke kráterében, Csíkszentkirály felett, a szentimrei Büdösfürdő felé vezető út elágazásánál.Az 1080 m magasságban található, 273 hektár területen fekvő oligotróf (csekély ásványi anyagtartalmú) mocsár tulajdonképpen egy egykori krátertó eltőzegesedett maradványa, amely egyben Erdély legnagyobb tőzeglápja is.
A tarka tőzegmoha (Sphagnum) több mint 20 fajának szőnyegét a tőzegrozmaring (Andromeda Polifolia), a tőzegáfonya (Vaccinium Oxycoccus), a rovarevő növény, vagyis a harmatfű három változata (Drosera Rotundifolia, -Obovata, -Longifolia), mámorka (Empetrum Nigrum), gyapjúsás (Eriphorum Vaginatum), vörös áfonya vagy „havasi meggy" (Vaccinium Vitisidea) és a fekete áfonya vagy kokojza (Vaccinium Uliginosum) tarkítják. Hozzájuk társul a nagyon satnya erdei fenyő és a csenevész közönséges nyír, amelyet hibásan törpenyírnek nevezgetnek, és amelyik képtelen a tápanyagszegény talajon normális méretűre növekedni, de van itt egy igen ritka növényke is, amely máshol sehol sem él a megyében, mégpedig a törpe nyír (Betula Humilis) rokona, a pici nyír (Betula Nana), amely egy alig 60 cm magasra növő pöttöm cserje! Igazi botanikai csemege, amit nem szabad összetéveszteni nagyobb testvérével. Mindkettő élőhelye itt éri el a legdélibb pontját, és mindkettő szigorúan védett növényritkaság. A lucfenyő népies elnevezése rögződött a Lucsos nevében, ahol nem találunk feketén csillogó tengerszemeket, de az ingovány azért igen vizes, járhatatlan, tele összevissza dőlt, korhadó fenyővel és medvevackokkal.
A lápot és az azt körülvevő hegyoldalakat 1955-ben nyilvánították természetvédelmi területté, területe 273 ha. Ma egyúttal Élőhelyvédelmi Natura 2000 terület is (ROSCI0246).
A láp egy volt krátertó feltöltődésével jött létre. Az alacsony oxigénszint miatt a szerves anyagok nem bomlanak le teljesen, ezáltal nem is jutnak vissza az anyagkörforgásba, főleg a szén, nitrogén és foszfor szempontjából fontos ez. Így indul meg a tőzegesedés, amivel ezek az anyagok kivonódnak a körforgásból. Ennek köszönhetően a láp feltöltődése lelassul is lelassul, és tápanyagszegény, oligotróf körülmények alakulnak ki, ahol specializált növények képesek megélni. Ezek a növények nagyon elterjedtek az északi tundrákon, de nagyon ritkák mérsékelt égövön, és ez teszi különlegessé a Lucsot.
A kb. 4,5 m vastagságú tőzeg-láp a Mohoshoz hasonlóan ritka jégkorszakbeli maradványnövényeket őriz. A reliktumok között legnevezetesebb az apró vagy pici nyír (Betula nana), melynek itt található a legdélibb előfordulási pontja az egész világon. De megtalálható itt a tőzegmoha (Sphagnum fajok), a kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia), a hüvelyes gyapjúsás (Eriophorum vaginatum), mámorka (Empetrum nigrum), a tőzegibolya (Viola epipsila), a tőzegáfonya, a tőzegrozmaring, a vörös és feketeáfonya. A süppedős tőzegmohával borított vizenyős, lucsos talaj utalhat a láp elnevezésére. Más vélemények szerint a lápon található erdei-fenyő állomány, melyet a helybeliek luc-fenyőnek hívnak, adta a Lúcsos elnevezését.
A lápnak a kis termetű erdei fenyők (Pinus sylvestris) és a közönséges nyír (Betula pendula) tundrai küllemet kölcsönöznek. A láp legfontosabb különlegessége viszont a pici nyír (Betula nana), amelynek itt található a legdélebbi előfordulási pontja világszinten. Ma nagyon kis egyedszámban fordul elő a lápban, ezért veszélyeztetett. A talajt süppedős tőzegmoha (Sphagnum fajok) szőnyeg borítja. A lágyszárúak közül megtalálható a kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia), amely a nitrogénhiányt a levelei által csapdába ejtett rovarokkal fedezi.
A rovarokat enzimek segítségével bontja le, majd a tápanyagok a levélbe szívódnak fel. Továbbá megtalálható a hüvelyes gyapjúsás (Eriophorum vaginatum), tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccos), tőzegrozmaring (Andromeda polifolia), mámorka (Empetrum nigrum), vörös és fekete áfonya (Vaccinium vitis-idaea és V. myrtillus).
A lápra jellemző hüllőfajok az elevenszülő gyík (Zootoca vivipara) és a keresztes vipera (Vipera berus), a peremén található erdőkitermelő utakon keletkezett pocsolyák pedig viszonylag sok kétéltűfaj szaporodóhelyei: kárpáti gőte (Triturus montandoni), alpesi gőte (T. alpestris), pettyes és tarajos gőte (T. vulgaris és T. cristatus), sárgahasú unka (Bombina variegata), gyepi béka (Rana temporaria), barna varangy (Bufo bufo).
Nagyvad állománya a környező erdőkre jellemző, ahol gyakori a barnamedve (Ursus arctos), a gímszarvas (Cervus elaphus), vaddisznó (Sus scrofa), őz (Capreolus capreolus), de előfordul a farkas (Canis lupus) és a hiúz (Lynx lynx) is.
A védett területet félreeső helyzete miatt kevésbé érik külső hatások, leszámítva a legeltetést és a láp peremén az erdőkitermelést.
A láp nagy kiterjedésű, a sok helyen egyhangú növényzet miatt nehéz benne tájékozódni, ezért látogatása különös figyelmet igényel.
Két patak ered a Lucsosból. A Kormos pataka összegyűjti és délnyugaton vezeti le a láp vizét Erdővidék felé, a Nagyos-pataka keleten vezeti le a vizet Csíkszentkirály felé.
